Isofit

Isofit

Federer újra a légüres térben

és a csodaütő legendája

2018. március 15. - Isofit

Roger Federer második fénykorát éli, szárnyal, mint a sasmadár, kemény, mint a vídia és szalad, mint az őrült, aki letépte láncát. Megújult? A mezőny lett gyengébb? Mindkettő? MIndenre részletes választ fogok adni.

Nem tudom megmondani, hogy Federer a legnagyobb tenisző-e a világon, de azt biztosan tudom, hogy a legszerencsésebb. Anno egy olyan korszakra esett az uralkodása, amelyet ma blöffkorszaknak nevezünk. 2003 és 2007 között 12 GS tornát nyert megerőltetés nélkül, mivel a mezőnyt az általa meghatározott blöffösöknek nevezett teniszezők alkották, igazi klasszisok nélkül. A blöffkorszak után csupán egy olyan éve volt, amikor 2 GS-t tudott nyerni egy évben, és ez véletlenül éppen akkor történt, amikor a legnagyobb riválisa sérülés miatt kihagyott fél évet. 2010 után, amikor olyan teniszezők voltak a mezőnyben, mint a legjobb korát élő Nadal és Djokovic, Federer számára ínséges idők következtek. 2010 és 2017 között 2 GS tornát nyert Nadal, Djokovic, Murray és Wawrinka mellett. Még Wawrinka is több GS-t nyert ez idő alatt. A klasszisok nélküli mezőnyben 4 év alatt 12 GS, a beérett Nadal, Djokovic és Murray alkotta touron 7 év alatt 2 GS győzelem. 2018-ban ott tartunk, hogy Federer 3 GS-t nyert 1 év leforgása alatt. Valamilyen oknál fogva, újra beindult a Fedexpressz és sorra szerzi a tornagyőzelmeket. Az a valamilyen ok persze ismert, megint légüres térben teniszezhet, és azt tudjuk, hogy akkor verhetetlen. Legnagyobb riválisai, akik miatt 2 GS-t tudott nyerni 7 év alatt, hiányoznak a mezőnyből, vagy éppen visszatérésükön ügyködnek. Az a Djokovic, aki 3 GS, 3 Masters és 3 WTF döntőben verte meg 2012 és 2015 között könyöksérüléssel bajlódik, és csak árnyéka korábbi önmagának. Murray, aki megverte az olimpiai döntőben és 2 Mastersen, szintén sérült. Nadal, akitől a legtöbb vereséget szenvedte el pályafutása során, ugyancsak sérült és kérdéses a visszatérése. Persze vannak olyan hangok, melyek azt hangoztatják, hogy Federer akkor is nyerne, ha ezek az úriemberek nem hiányoznának a mezőnyből és egészségesen vennék fel vele a harcot. Ők azzal érvelnek, hogy Federer szintet lépett, ütőt cserélt és az egykor gyenge fonákját atomstabillá tette. 

fedjokowim.jpg

A csodafonák mítosza.


A 2013-as év horror volt Federer számára, csupán 1 tornát nyert egész évben. Év végén úgy döntött, hogy ütőt és edzőt cserél, hátha sikeresebb évnek néz elébe. Az ütőjét nagyobb fejűre cserélte, ezáltál sikeresebb támadójátékot játszhatott és nem utolsó sorban stabillá tette az egyik leggyengébb ütését, a fonákját. Minden készen állt arra, hogy megkezdje második uralkodását, de csodaütő ide, új edző oda, a vereségeket gyűjtögette. Nadal ellen játszmát sem tudott nyerni a 2014-es OZ elődöntőben, pedig a nagyobb fejű ütővel szállt harcba. Az új ütő Djokovic ellen sem hozott túl sok sikert, az összes GS döntőjét elbukta és mindössze 1 Mastersen tudott fölé kerekedni. Ennek ellenére az ütőcsere, mégis sikeresnek mondható, mert nyerni ugyan nem tudott, de legalább versenyben volt a címekért. 

roger-federer-andy-murray-wimbledon_3323205.jpg

Sokan vallják, hogy a 2017-es évtől kezdődő Federer sikerek a svájci megújulásának, útőcseréjének köszönhető, és csak részben a mezőny gyengeségének. Az egyik nagy ütőkártyájuk, hogy felül tudott kerekedni a nemezisén, Rafael Nadalon. Valóban, pályafutása során először tudta megverni egy ötös sorozatban. A Nadal elleni sikereket egyértelműen a nagyobb fejű ütőnek tulajdonítják, mivel állítólag sokkal jobban kezeli a fonákra pörgetéseket. Federer 2015 Basel és 2017 Sanghaj között ötször verte meg Nadalt, ami anno elképzelhetetlen volt és azt támasztja alá, hogy igazuk van. Azonban, ha megnézzük, hogy milyen körülmények játszottak közre és a kezére, közelebb kerülünk az igazsághoz. Mind az 5 meccsüket keménypályán játszották, ami eleve Federernek kedvez, hiszen a legeredményesebb keménypályás játékos a mezőnyben. Van még valami, amit Federer mindennél jobban szeret, ha indoor játszanak. Az 5 győzelméből csak Basel indoor, de a szerencse és a politika a kezére játszott, a 4 outdoor pálya közül 2-t behúzott tető alatt játszhatott, vagyis az 5 keménypályás győzelméből 3-at fedett pályán. Nadal számára az indoor a lehető legrosszabb megoldás, míg Federernek a legjobb. Hogy mennyire rossz Nadal számára, azt jól példázza az, hogy a 2006-os és 2007-es indoor hard meccsükön játszmát sem tudott nyerni, és akkor még nyoma sem volt a csodaütőnek. Éppen emiatt nem jelenthető ki  az, hogy Federer megtalálta Nadal játékának az ellenszerét, vagy az, hogy a fonákja kikezdhetetlen. Amíg Federer számára kedvező felületen és behúzott tető alatt játszanak, addig nem kapunk valós képet kettejük valós erőviszonyáról. Federernek ahhoz be kell vállalni a salakot és megmutatni, hogy a fonákja ott is félelmetes. Tavaly Nadal valósággal megsemmisítette Wawinkát a Garros döntőjében, a svájci értetlenkedve méltatlankodott magában, hogy a világ legjobb fonákjának kikiáltott fegyvere teljesen védtelen Nadal tenyeres pörgetéseivel szemben. 

nadalfederer.jpg

Az a kérdés, hogy Federer a megújulásnak, az ütőcserének köszönheti jelenlegi sikereit, vagy a foghíjas mezőnyek, már nem lehet kérdéses. Federer évek óta nem látott gyenge mezőnyben hozza azt a teljesítményt, amivel évekig sikertelen volt a touron, de ma, ez is elég.

A bejegyzés trackback címe:

https://isofit.blog.hu/api/trackback/id/tr113741282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.03.15. 20:43:34

Ó,te isten barma....ha nem utálat jönne le a szar blogodból.
Nis akkor is baromság lenne.

Isofit 2018.03.15. 22:12:36

@Viktorksr2020: Hozzászólásodat nem tekintem a leírtak cáfolatának.

Isofit 2018.03.16. 12:00:00

@Viktorksr2020: Nem is igazán menne az neked, tisztában vagy ezzel. Szakszerű tényekkel állsz szemben.

Isofit 2018.03.16. 21:44:39

@Viktorksr2020: Attól, hogy rámondod valamire: cáfolva
Még nem lesz az. A cáfolat cáfolná, de neked az nincs.

Isofit 2018.03.18. 17:08:10

@Viktorksr2020: Vaktölténnyel lövöldözöl.

Matt_Kirby 2018.03.19. 01:39:18

Ha Fed légüres térben nyert az utóbbi 1 évben 3-at, akkor Nadal is a 2-jét ebben nyerte. Az se számít? Amúgy a salakot nézve 2005-2017 közötti 12 év 2-3 évet leszámítva igazi blöffmezőny. Ilyen Ferrerekkel meg kényszersalakos ellenfelekkel. Djokonak volt pár jó tornája,de ő sem salakos. Federer meg pláne. Tavaly is dobta a számára (2009 után) értéktelenné vált RG-t, és idén is dobja majd meglátod.

Isofit 2018.03.20. 13:11:17

Már nem azért a húszfillérért, de Nadal egy RG Bajnokot győzött le a Garros döntőjében, egy olyan fickót, aki még nem vesztett GS döntőt azelőtt. Ezzel szemben Federer a wimbledoni és az idei OZ döntőben egy betoji, big motuh low skill játékost győzött, aki ráadásul tavaly sérült is volt a döntőben. Egy értékes győzelme volt, a tavalyi OZ, de az is behúzott tető mellett kínszenvedve 5 játszmában, holott ő a legeredményesebb keménypáylás játékos a mezőnyben. De tuod mit, okoska? Legyen, Rafa is nyert 1-et légüres térben, csakhogy Fed 3-at, és ehhez jön még 12 a blöffkorszakból. 15 a 20-ból. Ezek alapján Federer 5X-ös GS győztes, és ez közelebb van a valósághoz.
süti beállítások módosítása