Isofit

Isofit

Az F1-es paddock véleménye Lewis Hamiltonról

2018. november 19. - Isofit

 Jaques Villeneuve: Hamilton csak a legjobb autóval nyert

 „Lewis csak akkor nyert, amikor övé volt a legjobb autó. Mindig az övé volt a legjobb autó a pályafutása során. Ha beültetnénk Lewist egy Williamsbe, nem győzne.

 „Maga köré építi a csapatot, ez minden. Jó eséllyel egy Ferrarival sem tudna nyerni.”

„Nem tudom, hogy ő-e (Hamilton) minden idők legjobbja. Michael és Ayrton olyan autókkal tudtak nyerni, amik nem feltétlenül voltak hivatottak erre és olyankor is képesek voltak rá, mikor nehézzé vált a helyzet és a csapatuk sem tudott nekik segíteni”

„Lewis teljes dominanciája mögött ott áll egy egész csapat és a legjobb autó. Kíváncsi lennék, mire képes ezen két tényező hiányában

"Max idén kivételes. Nem követ el hibákat és mindig támadásba lendül. Lewis mindeközben a gyengeség jeleit mutatja. Ráadásul úgy, hogy a Mercedes jobb a Red Bullnál."

"Rosberg után könnyű volt az élete. Talán egy kicsit be is aludt az évek során, viszont ebben a szezonban már a rajtnál észnél kellett lennie."

„Max legyőzte Lewist, és ez nyilvánvalóan fájhatott neki. Verstappen sosem adta fel, és mindig a legjobbját nyújtotta. Ezt Hamilton is tudja."

 De Lewis Hamilton ezzel most nem tud megbirkózni. Mindig ahhoz volt hozzászokva, hogy tökéletes autó van alatta és annyival gyorsabb, hogy nem is igen kell feszegetnie a határait.”

Max Verstappen: Hamilton autójában én is könnyen lennék kevésbé agresszív „Ő egy bajnokesélyes autóban ül. Nekünk időnként volt esélyünk megvívni vele, de keményebbnek kell lennünk ehhez, máskülönben nincs is esélyünk. Ha fordított lenne a helyzet, és én ülnék egy olyan autóban, mint ő, akkor gyakran én is kevésbé lennék agresszív.” „A mezőny 60 százaléka világbajnok lett volna, ha egy Mercedesben ül. Azt is magabiztosan állítom, hogyha én lettem volna abban az autóban, én is bajnok lettem volna.”

 „Az évek során Lewisnak nem voltak a legjobbak a csapattársai. Ha jó az autód, bárkit legyőzhetsz vele”

 „De az övé volt a legjobb autó is, és amikor domináns autód van, akkor csak egy igazi ellenfeled van, a csapattársad”

 „Személy szerint úgy vélem, hogy azonos szintű autóval két tizedmásodperccel gyorsabb lennék Hamiltonnál”

 „Lehet, hogy Isten vele van, de ő nem Isten” – jelentette ki, utalva arra, hogy a hatszoros világbajnokot a Mercedes versenyképessége tette sebezhetetlenné az előző években.”

 „Ha sosem vagy igazi nyomás alatt, vezethetsz kilencvenhét-kilencvennyolc százalékon, és így sosem hibázol, vagy legalábbis legfeljebb egyszer a huszonegy-huszonkét hétvége alatt.”

 A kérdésre, ő le tudná-e győzni a britet, határozottan vágta rá: „Igen! Ez csak az autótól függ, természetesen.”

  „Az évek során csak a csapattársai jelentettek számára valódi ellenállást. Ha a teljes szezonokat nézzük, az autója egyszerűen túlságosan kiemelkedő volt ahhoz, hogy bárkinek legyen bármi esélye ellene. Ezért van az, hogy még senki sem állította őt igazi teszt elé. Egy kicsit túlságosan kényelmes helyzetben volt. Engem hajt a vágy, hogy tegyek egy próbát ellene. Szerintem ezt ő is érzi.”

„Nem frusztrál, hogy Lewis Mercedesben ül. De legyünk őszinték, a mezőny 90 százaléka nyerne abban az autóban. Nem Lewis ellen beszélek, nagyszerű versenyző, de annyira domináns az az autó."

 Jos Verstappen: Lewis egyszerűen csak veszélyben érzi magát Max miatt

 "Én tudom, hogy ez mi. Lewis egyszerűen csak veszélyben érzi magát Max miatt. "Adjanak neki egy jó autót a következő szezonban, aztán meglátjuk. Max már ott van a fejében, ez mindenből látszik""

 „Ha négy évvel ezelőtt Mercedest vezetett volna (Max) már négy évvel ezelőtt világbajnok lehetett volna. Ennyire az autón múlik minden” Jos verstappen

 Hamilton mennyire tud agresszív lenni, és így is képes-e olyan jó hibaszázalékkal teljesíteni, mint az utóbbi „könnyű” éveiben. „Ennek biztosan hatása van. De azt is tudjuk, hogy nekünk kell ilyen helyzetbe hozni őt. Mindenki nyerni akar – meglátjuk, jövőre milyen esélyünk lesz erre.”

 Emerson Fittipaldi: Hamilton sikereinek hátterében csak 20% tehetség áll

  „Lewis nagyon egyszerű családból érkezett és elkötelezettségének köszönhetően volt képes felépíteni saját magát. Einstein azt mondta régen, az eredmények leggyakrabban csak 20%-ban köszönhetők az ember tehetségének, a többi az áldozatvállalásnak és az elkötelezettségnek. Lewisnál ugyanígy látom ezt. Nem gondolom, hogy ő lenne a legjobb"

 Jenson Button: De számomra nem Lewis a leggyorsabb versenyző, hanem Max Verstappen

 „De nem lehet valójában összehasonlítani őt a korábbi legendákkal, mert olyan csapatban versenyez évek óta, amely uralja a Formula-1-et”

 Mika Häkkinen: A Mercedes Hamiltonra építi az autóit

 „Lewis idén is nagyon erős teljesítményt nyújtott, de be kell látni, hogy a Mercedes autója minden igényéhez igazodott. Manapság a csapatoknak már egy csomó információ áll a rendelkezésükre adatok formájában, ennek köszönhetően pedig a mérnökök már képesek egy bizonyos pilótára szabni mindent"

 „Ha ma megnézzük Leiws vezetési stílusát, akkor látjuk, hogy könnyebb számára vezetni, mint korábban. Nincs az az érzés, hogy Lewisnak valamit máshogy kéne csinálni, Lewis csak a tehetségét használja, nem kell harcolnia a géppel"

 Fernando Alonso: „Lewis csak a verhetetlen autója miatt tudott domináns lenni."

„Amikor Jenson Button csapattársa volt a McLarenél, nem tudott bajnoki címet nyerni, és egyszer Nico Rosberg is le tudta őt győzni a Mercedesnél. Ilyen Michaelnél soha nem fordult elő, mindig ő nyert. Michael ezért számomra mindig egy fokkal előrébb lesz nála.”

ki tartozik nagyobb köszönettel a másiknak: a Mercedes Hamiltonnak, vagy fordítva. “Hamilton a Mercedesnek” – válaszolta Alonso

“Nincs dominancia nyerő autó nélkül.”

A kétszeres bajnok spanyol szerint a Mercedes fölényével kapcsolatban elég árulkodó volt George Russell bahreini beugrása. “Ami akkor történt, pontos helyzetképet ad az F1-ről.”

A kétszeres bajnok spanyol szerint a Mercedes fölényével kapcsolatban elég árulkodó volt George Russell bahreini beugrása. “Ami akkor történt, pontos helyzetképet ad az F1-ről.”

“Nem száz, hanem öt nap alatt lett utolsóból első, mindenféle isteni érintés vagy tibeti meditáció nélkül. Csak egy Mercedes kellett hozzá.”

 Lando Norris:  „Max nagyobb versenyző, mint Lewis. Ő azzal nyer futamokat, hogy megcsinálja ezeket a manővereket, hogy minden téren a határon van. Lewis sok évet töltött el komoly ellenfelekkel küzdve, nagyon erős az időmérőkön, megcsinálja a köröket, a versenyeket, viszont sosem látsz tőle olyan manővereket, mint Maxtól."

Lando véleménye a 92. futamgyőzelemről: „Szimplán örülök neki, semmi több. Nem igazán jelent nekem semmit, őszintén. Egy olyan autóban ül, aminek lényegében minden versenyt meg kellene nyernie. Egy vagy két másik versenyzőt kell legyőznie és ennyi”

Bernard Ecclestone:Lewis is nagyon jó. Benne van a top-4-ben vagy a top-5-ben, de nagyon nehéz azt mondani, hogy jobb ennél vagy annál. Lewis a legjobb csomagot és a legjobb csapatot tudhatja magáénak, mindenből a legjobbat kapja. 

Szerintem Lewis összességében nem biztos magában, és ez kiterjeszkedik a versenyzésére is, amikor tudni akarja, hogy milyen időket megy a csapattársa, vagy hogy mit csinálnak a Ferrari versenyzői. Nem túlságon magabiztos."

“Schumi (Michael) nagyrészt egyedül versenyzett az autóban, nem segített neki mindenben a csapata. Eközben Hamilton meg úgy vezet, hogy minden információt közölnek vele a kanyarban elért sebességeitől egészen a guminyomási adatokig. Nem minden bajnokot segítettek ennyire. Alain Prost például a verseny elejétől a végéig csak saját magára számíthatott, senki másra."

"Azt viszont nem lehet kijelenteni, hogy jobb volt Michaelnél. Már soha nem tudhatjuk meg, hogy Schumi vajon jobb eredményeket ért volna-e el egy versenyképesebb Mercedes volánja mögött.”

De én egy pókerjátékoshoz hasonlítom őt, aki tudja, hogy négy ász van a kezében. Így lehet nyugodtan pókerezni, miközben a többiek csak izzadnak. Én szívesen megnézném őt Max Verstappennel egy csapatban is. Hogy akkor is csak ennyire kevés hibát vétene-e, az egy jó kérdés.”

 Flavio Briatore

Briatore: Schumacher nehézfiúk ellen küzdött, Hamilton taxizik

 „Michael a nehézfiúk ellen küzdött, mint például Senna. Jusson eszünkbe, hogy amikor Michael megérkezett az F1-be, a versengés szoros volt: itt volt Mansell, Senna. Most nincs akkora versengés, csak két-három versenyző van” 

 Hozzátette, a brit olyan kiélezett bajnoki küzdelmeket sem igazán vívott, mint Schumacher, aki számos utolsó futamos döntő részese volt. „Hamiltont senki sem helyezte igazán nyomás alá, egyszerűen csak elsétált a bajnoki címekkel.”

  „Ez mindenkinél így van. Amikor Schumacherhez közel tudtak kerülni, hibázott. Fernando is hibázott. Mindenki hibázik. Amíg ő taxisofőrként vezethet, közben mindent megnyer."

 Jackie Stewart

"De őszintén szólva az autója és a motorja ma annyira kiemelkedik, hogy az szinte már nem igazságos a mezőny többi tagjával szemben. Ha úgy tetszik, nem teljesen ugyanaz a tisztelet, amikor így a tiéd a legjobb autó. És néha éppen ez jelenti a különbséget a nagyon-nagyon nagyszerű versenyzők és a nagyon sikeres versenyzők között.”

"A világ legjobb versenyzőit láthattam. Én emiatt nem érzem jogosnak azt mondani, hogy Lewis minden idők legnagyobbja, pusztán azért, mert  olyan erőteljes hatással volt rám, amit a többi versenyző csinált.”

 

Jarno Trulli

„Félreértés ne essék, nem akarom elvitatni Lewis Hamilton érdemeit, aki a legjobb a rajtrácson, de azt is el kell ismerni, hogy sok másik pilóta szintén világbajnoki címeket nyert volna ezzel a rakétával” 

Christian Horner

„Igen, szerintem Max a legjobb, és számomra George Russell mercedeses teljesítménye megerősítette mindezt”

„A Mercedesben egy Williams-versenyző is képes egyből az első sorba kvalifikálni magát, és Russell a futamot is majdnem megnyerte. Ha viszont valaki Verstappen helyét vette volna át a Red Bullnál, mert mondjuk Max koronavírusos, senki sem érte volna el az ő szintjét”

Romain Grosjean

“Hamilton sem lett volna képes a pontokért küzdeni a tavalyi Haasszal” – jelentette ki Grosjean. “Sok múlik azon, milyen autót vezet az ember, emiatt nehéz is egymással összehasonlítani a versenyzőket.”

"Russell talán a legtisztább példája annak, hogy az autó mekkora különbséget jelent”

Nelson Piquet

Először is figyelembe kell venni, hogy a Forma-1-ben nagyon különbözőek az autók, így nehéz összehasonlítani két versenyzőt, amennyiben nem ugyanannál a csapatnál versenyeznek. Viszont ha Max a Mercedesnél versenyezne, biztos vagyok benne, hogy megverné Hamiltont.

Max agresszívebb, éppen ezért több hibát is vét, de véleményem szerint mégis jobb Hamiltonnál. Hamiltonnak túl könnyű dolga van azzal, hogy Bottas van mellette második számú versenyzőként.

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://isofit.blog.hu/api/trackback/id/tr1914342789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása